A Németh Ferenc Emlékkupa immár komoly múltra tekint vissza, hiszen a Magyarországi Angol Telivér Futtatók Egyesülete 2011-ben indította máig tartó útjára. A szándék kettős volt: egyrészt méltó emléket kell állítani a 2010. decemberében nem sokkal 84. születésnapja előtt elhunyt legendás zsokénak, másrészt kapjanak sorozatversenyzési lehetőséget a fiatal kezdő lovasok.
A sorozat szinte minden évben kiélezett küzdelmet hozott, a résztvevők közül ma is számos kiváló lovast láthatunk versenyben. A 2023-as év mégis különleges azért, mert a versenypályafutását is csak az ebben az évben megkezdő – s mindjárt az első versenyében első helyen végzett! – Ribárszki Sára lett a versenysorozat nyertese, s a futamokon megszerzett érmei mellett a kupát is elnyerte.
Biztosak vagyunk abban, hogy erre a trófeára egy nagyszerű karrier állomásaira visszaemlékezve, büszkén tekint majd rá.
Idén láthattunk nagy küzdelmeket, nagy győzelmeket, örömet és csalódást, mindent, ami kell ahhoz, hogy ez a versenysorozat méltó legyen névadójához.
Sára a harmadik forduló után még jelentős fölénnyel vezetett, de a „második félidő” kiélezett véghajrát hozott közte és Kovács Réka között. A kupa sorsa így csak az utolsó fordulóban, egy látványos szoros befutóval dőlt el Ribárszki Sára javára.
Nem mellesleg Sára nem csak a Németh Ferenc Emlékverseny győztese lett 2023-ban, hanem a profik közt versenyezve és külföldi amatőr versenyekben is bizonyította tehetségét. Idén minden bizonnyal egy ígéretes pályafutás indulásának lehettünk szemtanúi.
A közeljövőben egy éves összefoglaló riportot készítünk az ifjú lovassal, amelyet széles körben adunk közre, december hónapban pedig életpályája ismertetésével emlékezünk Imperiál legendás lovasára, Németh Ferencre
FOTO BNDK