Háromnapos kóstoló a lengyel galoppból – “kő-papír-olló” országos bajnokság helyett lovak a főszerepben…

1. nap -Start

2018. szeptember 28-án kora reggel húsz fős, ismerős arcokból álló csapat verődött össze Ferihegy 2/B terminál induló szintjén. A MAFE különítmény Lengyelországba készült három napos villámlátogatásra. Úticél Varsó, a látogatás célja pedig szakmai tanulmányút, az elmúlt időszakban hallottak személyes megismerése.
Tulajdonost, futtatót, trénert egyaránt izgatott a kérdés: hol tart az angol telivértenyésztés és versenyüzem egy olyan országban, amely ugyan területben és lakos számban is több mint 3,5-szer nagyobb nálunk, de amelynek adottságai (történelme, hagyományai, az állami szerepvállalás formája és mértéke, a munkaerőhelyzet, a külföldi munkavállalás elszívó hatása, a jövedelmek, stb.) nagyon is hasonlóak a mi körülményeinkhez.
A beszállás körülményei kissé mostohák, de a gép pontosan indult és pontosan landolt. Jó egy órás repülőút után megérkeztünk Varsóba.


Első pozitív benyomás: makulátlanul tiszta és új állapotú midibusz vár bennünket, udvarias, angolul beszélő gépkocsivezetővel. Csomagjainkat másik kocsi viszi a közeli (és mint később kiderül, három csillagos besorolását jóval meghaladó színvonalú) szállodánkba, mi pedig – egy közös fotó után – azonnal indulunk egy tréningtelep megtekintésére.
Az elmúlt évi idomár champion Adam Wyrzyk tulajdonában álló Rosłońce istálló a Varsótól dél-keleti irányban fekvő Podbiel faluban található. Az erős forgalomban bizony jó egy órát tartott az 50 km-es út.
A tréningtelepen Wyrzyk úr lánya (maga is zsoké) várt bennünket. Elmondta, hogy több mint 60 lovat tartanak tréningben. Mintegy 2/3-ad részben angol telivért, de van húsz arab telivérük is.
Megnéztük a némely esetben igen jó származású lovakat és találkoztunk ismerőssel is. M. Abik ezen a telepen dolgozik.
Körülményeik – a bokszok méretét leszámítva – egyáltalán nem jobbak a mi alagi telepünk adta lehetőségeknél. Meglepő volt, hogy délben még nem voltak készen a kitrágyázással, a bokszok általános tisztasága sem verte az eget. Ők is küzdenek munkaerőhiánnyal, de azért azt láttuk, hogy ki tudnak állítani 10 fős latokat. Szálastakarmányuk minősége kifogástalan. Szalma almolás helyett döntően forgácsot használnak.
Egy ló tréningben tartása 2.000 zloty (kb. 155 ezer forint). Ez általános normál árnak számít, a trénerek nem licitálnak egymás alá.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a lengyel és magyar lóversenyzés állapota és helyzete közti óriási különbséget még nem ezen az első napon tapasztaltuk meg.
Ám a töretlen fejlődést jól mutatja, hogy Wyrzyk úrral azért nem találkozhattunk, mert aznap éppen Írországban tartózkodott. Meglehetősen eredményes útja lehetett! Tíz angol telivérrel gyarapította a tréningtelep állományának létszámát.
Amennyiben a „titkos információk” helytállóak, úgy a telephelye felé tart már CAMELOT (GB) – a 2010-es évek elejének egyik sztárja – is, aki 10 futásából közel 2 millió angol fontot keresett a tulajdonosainak. Figyelemreméltó törekvés egy magánménestől, várhatóan nem hátráltatja majd a lengyel telivértenyésztést …
Varsóba történt visszaérkezésünk után délutáni/esti szabadprogramja volt a résztvevőknek. Ennek során a szépen felújított óvárost néztük meg.

2. nap – Irány Krasne

A korai reggeli után buszunk Krasne-ba indult velünk. Abba a ménesbe, ahonnan már rengeteg ott tenyésztett ló került magyar tréningbe. A teljesség igénye nélkül egy pár eredményesen futó ló: Tanger, Floryda, Karandzer, Famme Fatale, Teno, stb.


Közel két órás út után érkeztünk meg a ménesbe, ahol a magyarok régi barátja, a ménesvezető Jaroslaw Ksiezuk fogadott minket. Természetesen kávéval, teával, fánkkal és melegszívű ölelésekkel.

A laza kis tízórai után elsétáltunk az istállókhoz, ahol legnagyobb meglepetésünkre már be volt állítva az összes árverési díszlet és szék. Kiderült, hogy ez még nem a hétfői árverésre van kirakva, ugyanis ahogy helyet foglaltunk, mindenki kapott egy árverési katalógust és elkezdték felvezetni nekünk az árverésre szánt yearlingeket.
Csak ámultunk és bámultunk a szervezettség és a sok gyönyörűen előkészített csikó láttán. Néhány vérmesebb futtató már ki is számolta, hogy melyik csődörért hány Zloty-t adna, illetve a kancabérlésnél hány %-ig menne el az árverésen.


Hát igen! Ott egy állami ménesben az általunk itthon megszokottól eltérően működik a csikók kihelyezése.
Az árverés nyílt! A méneket csak eladják, a kancákat meg csak bérbe adják. Érthető a dolog. A ménekkel a pályafutásuk után nem tud mit kezdeni a ménes. Ritka ugyanis, hogy egy lengyel tenyésztésű mént beállítsanak fedezőménnek. Így inkább bukjanak el egy fedezőmént, mint szenvedjenek a pályáról lekerülő több száz lóval. A kancákat viszont nem adják el, mert ha egy kanca sikeres lesz, akkor visszakerül tenyésztésbe. Bőven elég ezekről a kancákról gondoskodni a versenykarrierjük végén.
És akkor az árverés menetéről: 7.000 Zloty-ról kezdődik a licit és ezrenként megy felfelé. Az átlagár mostanában olyan 15 ezer körüli, de volt már több esetben 30 ezer feletti eladás is.
A kancáknál 5%-nál indul a licit és 2%-onként mennek felfelé. Az átlag itt 15 és 25% között mozog, de volt már olyan magyar futtató, aki 80%-ért (igen, jól látják; nem elírás!) is hozott el lovat. És ezzel nem ő rekorder, hanem egy cseh futtató, aki 130%-ért vitte el a csikót. Ennyit az árverésről.
A csikók felvezetése után benéztünk az istállókba, majd elsétáltunk a külső karámokhoz, ahol megnéztük a kancákat és az idei választási csikókat. Megállapíthattuk, hogy ilyen körülmények között lehet csak jól felnevelni a csikókat!


Visszasétáltunk az irodához, ahol még pár percet beszélgettünk, majd újra buszra szálltunk, hogy pár kilométer után megálljunk kedvenc csárdánknál egy késői ebédre.
Itt végre ehettünk igazi lengyel ételeket. A borscs, a zurek és többi leves is mindenkinek ízlett, a főételekről már nem is beszélve. Bizonyára mindannyian csülköt ettünk volna, de nem volt már több, csak tíz adag. Így volt, akinek steakkel vagy pirogival kellett beérnie.
A hosszan elnyúló, kései ebéd után újra buszra szálltunk és visszatértünk a hotelbe. Még egy két szál cigaretta mellett megbeszéltük a másnapi lóversenyes esélyeket és várva a vasárnapot, pihenőre tértünk.

Elérkezett a várva várt harmadik nap

Több okból kifolyólag is kíváncsian vártuk a lengyel lóversenysport „Kincsem Díj”-ának napját, a „Wielka Warszawska”-t.
Kíváncsiságunk egyik oka, hogy kedvenc „Főtitkárunk” már évek óta ódákat zeng a lengyel galopp fejlődéséről – igaz azt is mondta, hogy a lengyel vodka nagyon finom. Míg az utóbbiban azért megoszlottak a vélemények – én személyesen inkább a magyar eper pálinkára szavaznék – addig az előbbi esetben tényleg olyat láthattunk, ami hosszú ideig meghatározó lehet a kint tartózkodott futtatók részére.
Másik oka, hogy talán nem véletlen, de látogatásunkkal egy időben, 24 év után ismét magyar tréningből érkezett lovat láthatunk a versenynapon.
Békés reggeli ébredés után az indulásig ki-ki érdeklődési körének vagy éppen pihentségi állapotának megfelelő szabad programot szervezett. Pontban 11.30-kor mindenki a szállásunk előtt menetkész állapotban. A Tor Sluzewiec-i 1939-ben átadott pályát a szálló ablakából is jól lehetett látni, mert kb. 400 méterre kezdődik a pályát körülölelő fal. Amit nem láthattunk, hogy hol a vége. A bátrabbak tempós lépésekkel gyalog indultak el, a kényelmesebbek bizony taxit hívtak. A forgalomnak köszönhetően azonban nem sokkal előbb érkeztek, mint a gyalogosok, akik azért megfáradtak kissé, mert a vége kb. 4 kilométer gyaloglás lett.
A pálya bejáratához érve már érzékelhető volt a monumentalitás és az érdeklődés nagysága is. A pálya kerülete 2300 méter gyep felület, amelyet reggel még vastag zúzmara lepett, de 12.30-ra teljes pompájába zöldellt a kb. 10 centi hosszúra hagyott futófelület. Annak ellenére, hogy erre a napra sem gát, sem akadályverseny nem volt kiírva, mégis jól látszott a sík futófelülettől eltérő nyomvonalakon (a pálya közepén, mint Pozsonyban) elhelyezkedő pályarendszer. Így a síkfelület csak a síkversenyek résztvevőié.


Egy pillanatra távolodjunk el a versenypályától, de ne messzire, mert érkeznek a verseny résztvevői a beálló istállókba vagy éppen a tréningtelepre, amely ugyan elzártan a pályától, de közvetlenül azzal határosan helyezkedik el.
A telepen egy időben 1.000 (!), azaz egyezer ló fér el. Az állandónak mondható telítettség kb. 860-870 ló, 100 beálló boksz pedig a külső telephelyeken készülő lovak részére van fenntartva. Valamennyi istálló mellett jártató gép található, ami még vasárnap is jelentősen ki volt használva. A telephez négy különböző méretű ovál tréningpálya tartozik, homokos felülettel. Nem csak egyik-másik boksz, de az istállók mindegyike bekamerázott. A lovakat tulajdonosokon kívül a biztonsági szolgálat is figyeli, 0-24 órában. Jó dolog, mert legfőbb értékünk – az ember után – a ló!
De térjünk vissza a pályára, ahol már javában bemutatkozó köreiket róják az első futam résztvevői a pálya „egyenruhájában” bújtatott felvezetők kíséretében. (A jó idő ellenére minden felvezető hosszú nadrágot és zárt cipőt visel! Ez itt szigorú előírás.)


Nem szédülnek el, mert egy kör kb. 300 méter. Így békésen elférnek egymás mögött és rengeteg néző láthatja őket, nem csak a VIP szektorok épületeiből, de a megemelt közönségtérről is.
Érezhető, hogy itt a lovakról, mint főszereplők szól a rendezés. A pálya kb. 800 méteres egyeneséből – amelyből 650 a befutó – 700 méter a közönségé és a tulajdonos-szakma képviselőié. A célvonaltól jobbra találhatóak a szponzori és egyéb VIP létesítmények, 3 szinten. Balra a tulajdonosi tribün ház, amelyre a csapatok valamennyi képviselője feljárhat, együtt szurkolva a tulajdonossal és idomárral. Csak ruházatukban térnek el …


Az első futam indítására szerény becslésünk szerint kb. 13.000 ember gyűlt össze. Start! A hangosítás és kivetítés tökéletes, még az ellen napfényben is kitűnően látható. A kommentátor lendületes – igaz csak a dallamosságot érezzük a szakmaiságot nyelvtudás híján nem. A célegyenesre fordulva tapsviharban haladnak a lovak majd 650 méteren át. Természetesen a cél előtt azért komoly decibel különbség érzékelhető pluszban.
A teljes mezőnyt a VIP épületek között vezetik le a pályáról. A győztes ló a 300 méteresre becsült felvezető kör közepén kap helyet.


Számunkra szokatlan, de a lovat ünnepli a tömeg. A tréner és futtató is kap tiszteletdíjat, de a lóé a takaró és a tiszteletkör joga. A lovat követi 3-4 lépésre a lovasa. Így sétálnak el a közönség előtt!
Gördülékenyen és precízen haladnak a futamok. A 4.-ben egy kis megtorpanás, mert a 3-as számú ló a gépben megsérül. Intézkedni, azaz várakozni kell. De nem a startgépben: a már beállított lovakat azonnal kivezetik. Sétálnak és nem a gépben ácsorogva várják a történéseket!
Máris érkezik is a pálya állatorvos. A ló nem fog indulni. Kivetítő, kommentátor egyszerre tájékoztat. Igaz könnyű volt laikusként is rájönni arra, hogy melyik vistukszámú lóról van szó, mert a startboksz és berakodási sorrend száma megegyezik a vistuk számával!
Ilyen egyszerű … Bár biztos lehetne itt is bonyolítani, de miért kellene „gurítani azt, ami négyszögletes”. Csak felesleges erőlködés …
Papírforma győzelem az első nagy versenyben. Nem meglepő, a helyi turf megírta. A kis formátumban megjelenő újság tippszterei jól érzik a versenyeket. Az általuk megjelölt esélyesek közül kettő rendre jön.
Kell is, mivel a lengyel lóversenyben elválnak egymástól a funkciók: az állam adja a nyeremény alapot, a tulajdonosi és szakmai grémium szervezi a versenyeket, a pálya pedig kizárólag rendezéssel foglalkozhat (egyéb rendezvényeinek bevételéből finanszírozza a versenynapi rendezést) és teljesen független a fogadásszervezés is.
Tiszta és világos forgatókönyv, elkülönült hatáskörök, semmi keveredés, keresztbejárás, funkcióhalmozás, követhetetlen ráfordítások, átláthatatlan költség-elszámolás.
Számunkra egy rég várt esemény következik az 5. futamban: magyar tréningből érkező ló a kétévesek nagyversenyében!
A 11 fős mezőnyből kettőt lejelentenek, 9-en a startgépben. A 2-3 futással rendelkező ellenfelek átlag 21.000 zloty (átszámítva kb. 1,6 millió forint) nyereménnyel rendelkeznek. Négylábú magyar sporttársuk egy győzelem és egy II. kategóriában szerzett 2. hellyel már ennek az összegnek az egy harmadán sem (!), szerény 504.000.-HUF-on áll … Szép!
A lengyel csikó sporik a legkisebb versenyükben is minimum 9.000 zloty, azaz közel 700 ezer forint nyereményt könyvelhetnek el. Ez a futam napi árfolyamon átszámítva mintegy négy és fél millió forint értékű volt.
Startot követően a magyar legény jól tartja magát. Fej-fejt halad az élen a külső spuron. A mezőny nem nyúlik el nagyon. A célegyenesre fordulva a barrier mellett haladó ló erősít. A magyar ló lovasa összeszedi és egy jól elhelyezett „csikó pálca” ütéssel ismét energikus mozgásba hozza lovunkat. 400-al a vége előtt az élre kerül, de nincs vége a versenynek, pedig magyar szemszögből itt akár le is inthették volna a versenyt, elvégre az élen voltunk. De nem, nem ez történt, pedig csodás lett volna. Ezzel szemben egy ír tenyésztésű ló 50 méterrel a tényleges cél előtt átszaladt a küzdőkön.
Sebaj! 24 év után egy kiemelt második hely és egészségesen a pályáról lejövő ló. Ma nekünk ennyi is elég. Majd legközelebb …

Azon már meg sem lepődünk, hogy a fogadási újság négy tippelt lovából három bejött. És mily szokatlan, a külföldről érkező lovat is tippelték. Igaz csak negyedikként, de nem bántuk, hogy ebben legalább tévedtek …
Nyugodt mederben, zavartalanul és szervezetten folyt tovább a versenynap. A lóversenynek voltak kísérő rendezvényei is, de egy pillanatig sem zavarták a fő attrakciót, magát a LÓVERSENYT.


Mi eközben jóízűeket ettünk és ittunk a számunkra bekészített és folyamatosan, a záróra pillanatáig feltöltött ételekből, italokból. Nem is csoda, hogy megjelentek a „lejmolók” és ismeretlenül is jóízűen ettek több fogást is nálunk. Jutott is, maradt is, bár bosszantnak tűnt, hogy egy másik VIP vendégnek miért esik jobban a másé.


Itt meg kell, említsük, hogy kis csapatunk számos tagja komoly élvezettel vetette magát a fogadás örömeibe. Nagy elánnal, kevesebb sikerrel. Hiába na, meglepetésre játszottak, elvégre profik. Ez már nem volt elmondható a fogadóablakban ülő hölgyekről és urakról – legalább is a nyelvtudás szempontjából. Kaptunk is néha másik futamra szóló tikettet …
Elérkezett a 2.600 méteres főverseny a „Wielka Warszawska”. A közönség elcsendesedett. Start! Az esélyes lovak az élen, szépen haladnak. 2.400 méterig színtiszta papírforma, majd hatalmas meglepetés: a 9-es számú, esélytelennek tűnő kanca nyer, nyergében azzal az Anton Turgajevel, aki előtte a magyar Dante’s Peak nyergében „melegített” be. És meglepetés nem csak a pályán, de közöttünk is, mert a profikat megszégyenítő módon csapatunkból egy „amatőr fogadó hölgy” eltalálta az eltalálhatatlant, így nekünk is volt miért örülni.

Innentől kissé csendesebben peregtek az események és inkább a társadalmi élet kapott nagyobb hangsúlyt …
Tanulságos és izgalmasan jó napot zártunk és persze fárasztót is, mert a hazafelé utat már mindenki gyalog tette meg – igaz a rövidebb úton.
A fő tanulság? Számos jó (és jelentős többletköltség nélküli) ötlettel gazdagodtunk. A „spanyol viaszt” nem kell napról napra feltalálni, nem kell állandóan utat törni, „idegenvezetni” ott, ahol senki nem kéri az idegenvezetést. Elég, ha a már bevált útjainkon járunk … és néha körülnézünk, hogy merre járnak mások … és ha jó az útvonaluk, akkor eltanuljuk tőlük az útvonaltervezést!

/ Bodorics István, Deák György, Nagy István /